Az agrártárca felmondott az államilag elkobzott állatokat ellátó alapítványnak

A siófoki-töreki Dharma alapítvány öt éve nyitotta meg a mentett állatok kertjét a Balaton mellett egy 40 hektáros birtokon. Az itt tartott, államilag elkobzott állatok tartásáért öt éve egyetlen fillér támogatást sem kaptak az államtól. Az Agrárminisztérium az egy éve kötött írásos megállapodásukat nemrég felmondta. Az alapítvány bírósághoz fordul, 60 millió forinttal pereli az államot - számol be róla a Magyar Narancs.
Czinkóczky Csaba az alapítvány elnökét néhány napja levélben értesítette az agrártárca vezetője Nagy István miniszter miszerint az együttműködési megállapodást öt napos felmondási idővel felmondja. A levélben a miniszter azt is hozzátette: „Felhívom szíves figyelmét, hogy a felmondási idő lejártát követően a megállapodásból sem jog, sem követelés nem érvényesíthető, azt felhasználni, vagy arra hivatkozni semmilyen eljárásban nem lehet.”
Nagy István agrárminiszter és Czinkóczky Csaba, a Dharma alapítvány elnöke egy éve írt alá egy együttműködési szerződést, amiről most azt írta a miniszter, hogy abból sem jog, sem követelés nem fakadhat, arra hivatkozni nem lehet. Tehát a minisztérium az alapítvány közötti szerződésre a minisztérium szerint úgy kell tekinteni, mintha meg sem kötötték volna, ami jogi nonszensz.
„Jogi képviselőnk sem tudja ezt a mondatot értelmezni, azt mondja, ő még ilyen kitétellel nem találkozott" – mondta az alapítványi elnök a Narancs.hu-nak.
Az alapítvány elnöke úgy döntött meg fogja támadni a felmondást, amire ugyan csak öt napja van. Számításaik szerint az állam 60 millióval tartozik az alapítványnak, ennyibe került az államilag elkobzott állatok tartása az elmúlt öt évben. A most felmondott megállapodásban nem szerepelt, hogy az állam fizet az alapítványnak az állatok tartásáért.
„Úgy kezdődött, hogy mivel sehol máshol nem volt az országban ilyen, hogy mentett állatok kertje. Mi öt éve befogadtunk elkobzott állatokat, aminek az agrártárca illetékesei nagyon örültek, mi meg úgy voltunk vele, hogy az állatok érdekét nézzük"– meséli az elnök.
A tartásuk költséges, takarmányozás, kerítést építés, az állatorvosi díjak csak néhány a sok közül. Tavaly azzal fordultak hozzájuk, hogy újabb állatokat hoznának, a minisztérium javasoltára foglalták írásba az együttműködésüket. Az aláírás után a minisztérium kezdetként ötmillió forintot ígért és egy a területük melletti ingatlant ajánlott fel számukra. Az alapítvány magától értetődőnek tartotta, hogy az állattartásnak költségeit előbb-utóbb megkapják. De nem így történt, annak ellenére sem, hogy a szerződés kötés után többször beszélt minisztériumi illetékesekkel, és személyesen is járt a minisztériumban, minden esetben csak ígéretet kapott, pénzt nem. A jakabszállási birkaleöléses eset előtt megkeresték őket, hogy fogadják be a birkákat. Az állatok fogadására felkészültek, végül mégis leölték a jakabszállási gazda összes állatát.- mondja.
A Magyar Narancs kérdésére, miszerint csak szóbeli ígéretre alapozzák-e a követelésüket, a Svédországból hazatelepült és a magyar közállapotokra rácsodálkozó Czinkóczky Csaba azt felelte, hogy számtalan emailváltás történt közte és az agrártárca között. Egyikben sem kifogásolták, hogy alaptalan lenne a követelésünk, inkább hitegették. Egy alkalommal felmerült, hogy tudnának szénabálát adni, de a szállítás előtt jött a telefon, hogy ennek jogszabályi akadályai vannak.
Az állatmenhely vezetője példátlan, hogy rájuk bízták az elkobzott állatokat, több tízmilliós tartozást halmoznak fel, majd kiléptek a szerződésből, mintha mi sem történt volna. Czinkóczky Csaba nem fogják ennyiben hagyni, akkor sem, ha az állammal kell szembeszállni.
Az alapítvány vezetőjében a történtek után sok a megválaszolatlan kérdés. Elviszik az elkobzott állatokat, vagy kiteszik az alapítványt az ingatlanból? Úgy véli, manapság bármi megtörténhet Magyarországon, de ennek ellenére teszi a dolgát, amit vállalt, mert az állatok mentése az élete. Nem fogják leölni, elkergetni a több mint száz állatot, lovat, birkát, kecskét, bikát – jelentette ki a Dharma alapítvány vezetője. Az alapítvány terültén nyári nomád gyermektábor működik ezzel és az egyszázalékos adófelajánlásokból próbálnak bevételhez jutni, de csak a lovak takarmányozására 60 ezer forint értékű széna megy el. Az utóbbi időszakban az időjárás is aggodalomra ad okot, a szárazság következtében a legelő gyakorlatilag kiszáradt, rosszabb a helyzet, mint novemberben - panaszolja Czinkóczky
Az alapítvány által tanyaközpontként használt, a töreki birtokkal szomszédos állami ingatlan története sem megszokott. A menhely által felújított épületet Czinkóczky Csaba elmondása szerint szintén szóbeli megállapodásként kapta ingyenesen használhatják. A nemzeti vagyonkezelő utólag havi 758 ezer forint bérleti díjat követel tőlük, annak ellenére, hogy az agrártárca javaslatára az alapítvány már korábban beadta az ingyenes használatra irányuló kérelmét. Ehhez képest Szabó Rebeka (Párbeszéd) országgyűlési képviselő kérdésére a parlamentben a közelmúltban azt válaszolta Farkas Sándor államtitkár, hogy a megállapodásban az Agrárminisztérium részéről ingatlanfelajánlásra vonatkozó kötelezettségvállalás nem történt, ahogy ingatlanfelajánlás sem.
A Dharma alapítvány elnöke ezt is kapásból cáfolni tudják, több emailváltás bizonyítja az ellenkezőjét annak, amit az államtitkár állít. - írja a Magyar Narancs.
Szabó Rebeka az államtitkári válasszal nem volt elégedett, ezért írásbeli kérdéssel fordult az agrárminiszterhez. „A 2020-as állatvédelmi akcióterv készítésekor az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, az országos főállatorvos, valamint az állatvédelmi főfelügyelő jelezte az igényt, hogy nem megoldott az elkobzott haszonállatok ideiglenes befogadóhelyen történő tartása – írta Szabó Rebeka. Emellett egy olyan férőhelyek kialakítására tett javaslatot, amely kifejezetten az elkobzott állatok ideiglenes tartását szolgálná.
2021-ben került a kormány elé a nemzeti állatvédelmi program, melyben a szakterület vezetésének álláspontja szerint a civilekkel történő együttműködés jóval olcsóbb, költséghatékonyabb, mint önálló befogadótelepet építeni és fenntartani. Ennek fényében érthetetlen a Dharma Ló Menedék Alapítvánnyal kötött megállapodásuk indoklás nélküli felmondása. Ezek szerint mégsem fontos a haszonállatok befogadóhelyének kialakítása?” A képviselő megkérdezte milyen módon kíván segíteni az Agrárminisztérium a Dharma alapítványnak, mikor fizetik ki számukra a 60 milliós tartozást és tervezik-e rendszeres állami támogatásban részesíteni az alapítványt az ott őrzött állami lovak miatt. „Terveznek-e abban segíteni, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő ingatlan ingyenes használatát megkapja a Dharma Ló Menedék Alapítvány? Szándékukban áll-e a megoldani az elkobzott haszonállatok ideiglenes vagy végleges befogadóhelyen történő tartását egy másik menhelyen?” - ezekre a kérdésekre várja a választ az ellenzéki képviselő az agrártárcától a törvény szabta határidőn belül.