Borrell: valószínűtlen a vízumok kiadásának megtagadása az orosz állampolgároktól

– Nem gondolom, hogy a kapcsolatok megszakítása az orosz civil társadalommal segítene, miként azt sem, hogy ez az ötlet megkapja majd az egyhangú támogatást – tette hozzá Borrell, aki a külügyminiszteri találkozó elnöki teendőit látja majd el.
– Úgy vélem, át kell tekintenünk, hogyan juthatnak vízumhoz az orosz polgárok a jövőben. Az eljárásnak szelektívebbnek kell lennie, az oligarchák bizonyosan nem kaphatnak vízumot. Ugyanakkor nem vagyok híve annak, hogy leállítsuk a vízumok kiadását valamennyi orosz polgár számára – zárta gondolatait Borrell a Reuters tudósítása szerint.
Csehország és Lengyelország már az ukrajnai orosz invázió elindulását követően leállította a vízumok kiadását az orosz turisták számára, az utóbbi hetekben pedig a balti államok, illetve Finnország jelentettek be súlyos szigorításokat az oroszok területükre való tömeges beutazásának megakadályozása érdekében. Miután az EU és Oroszország közötti légi közlekedést felfüggesztették, sok orosz turista az Oroszországgal szomszédos államok érintésével utazik más uniós országokba.
Az unió azonban nem egységes a kérdésben, Németország – de például Magyarország is – ellenzi az oroszok beutazásának korlátozását. Bármely uniós tagállam által kiadott vízum ugyanakkor feljogosítja birtokosát a schengeni övezeten belüli szabad, korlátlan utazásra.
Az oroszok Európából való kitiltásának támogatói úgy érvelnek, igazságtalan, hogy miközben Ukrajnára fél éve bombák hullanak, az európai tengerpartok tömve vannak orosz turistákkal. Álláspontjuk szerint a tiltással is nyomást lehetne gyakorolni a Putyin-rezsimre az ukrajnai háború mielőbbi befejezése érdekében. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, biztosítani kell a rezsim politikájával szembehelyezkedők számára az ország elhagyásának lehetőségét.
A The Moscow Times néhány nappal ezelőtti írása szerint 1 millió orosz állampolgár menekült Európába az elmúlt fél év során.
Fotó: Wikipedia