2024.04.16., kedd - Csongor
Salgótarján: 8o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Veszélybe került ötvenmilliárd forint uniós támogatás

frisshirek.hu | 2022. szeptember 26. - 11:00
Veszélybe került ötvenmilliárd forint uniós támogatás
Kétségessé vált 50 milliárd forint, a szociális otthonok átalakítására szánt uniós támogatás sorsa. Hosszú évek huzavonája után úgy tűnik, a kormány immár hajlandó engedni. Ám könnyen lehet, hogy már késő...

A Népszava írta meg, hogy öt évvel ezelőtt indult nagyszabású, úgynevezett „kitagolási” program a szociális szférában: ennek célja az volt, hogy felszámolják a fogyatékossággal élők nagy, bentlakásos otthonait, az ott élőket pedig kisebb, jellemzően 12 fős, önálló életvitelt is lehetővé tevő lakóotthonokba költöztessék.

Minderre 77 milliárd forintot biztosított az EU, de eddig csak kevesebb, mint 23 milliárdot sikerült felhasználni.

A megmaradt több mint 50 milliárd forint sorsa kétségessé vált.

A lap szerint azért, mert a kitagolás 2017-es indulása után a fogyatékossággal élők jogaival foglalkozó civil szervezetek súlyos kritikát fogalmaztak meg a programmal kapcsolatban, majd 2019-ben egy ENSZ vizsgálóbizottság érkezett Magyarországra, amely megerősítette aggályaikat: hiányosságokra, hibákra mutattak rá.

A vizsgálóbizottság 2020-as jelentése megállapította, hogy a tervezett lakóotthonok ugyanazt az intézményi struktúrát folytatják kicsiben, aminek a felszámolása lenne a feladat, akadályozzák a lakók önálló életvitelét és társadalmi befogadásukat – írja a Népszava.

– Igaz, hogy az elkészült új, 12 fős otthonok korszerűbbek, mint például a 255 fős csákánydoroszlói intézet, vagy pláne a pszichiátriai betegek 735 férőhelyes otthona Szentgotthárdon, de sokszor nem adnak több jogot a bentlakóknak, mint ezek a giga intézmények. Az új házak nagy részét ugyanis kis falvak szélén, mindenféle közszolgáltatástól, a település közösségétől távol vagy a régi intézmény mellé építették fel, ahol a lakók nappali foglalkoztatása szegregáltan folytatódik, előfordul, hogy a régi intézmény épületében – sorolta a gondokat a lapnak Környei Kristóf, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Egyenlőségprojektjének munkatársa.

További gondot okoz, hogy a kitagolással nem jártak együtt új és korszerű támogatási formák, nincsenek például személyi asszisztensek, akiket az értelmi fogyatékos vagy autista emberek maguk választanak ki, hogy támogassák őket a mindennapokban.

A Népszava cikke szerint az EU és a kormány közötti hosszú állóháborúban az hozott fordulatot, hogy egyre jobban kezd szorítani az idő:

ahhoz, hogy az uniós pénz ne vesszen el, a kiírásnak, a pályázatok elbírásának és azok megvalósításának, valamint kifizetésének is meg kell történnie 2023. december 31-ig.

Aligha függetlenül ettől, idén augusztusban megjelent egy tervezett újabb pályázati kiírás szövege a kormányzati pályázati portálon: ebben pedig célként szó szerint az ENSZ bizottság elvárásait fogalmazták meg. A lap információi szerint

az Európai Bizottság kifejezetten kérte Magyarországot, hogy csak ennek megfelelő felhívásokat tegyen közzé.

Illusztrációs fotó: Pixabay