Visszatér szakértőként a képernyőre Bognár György

Szakértőként tér vissza az M4 Sportra Bognár György, az MTK Budapest szakmai igazgatója pénteken, a 20 órakor kezdődő Mezőkövesd–Paks mérkőzésen – írja a Nemzeti Sport.
A hvg.hu szemléjében emlékeztetett, hogy Bognár a tavaly nyári Európa-bajnokság Dánia–Finnország mérkőzése után került le a képernyőről.
Mint ismeretes, az első félidő hajrájában a dánok középpályása, a ma már a Manchester Unitedben játszó Christian Eriksen összeesett és a pályán kellett őt újraéleszteni. Bognár azonban – nem törődve a pályán zajló eseményekkel – folyamatosan követelte a meccs újraindítását.
A Media1 beszámolójában arra emlékeztetett, hogy miközben az orvosok a focista életéért küzdöttek, Bognár György felháborodottan beszélt a meccs félbeszakításáról.
A következőket mondta a közmédia élő közvetítése során:
Nem értem, miért kell ehhez negyedóra, teszetosza népség
– háborgott.
Később Bognár még többször tett megjegyzéseket, például hogy szerinte az UEFA 5-10 perc alatt meghozhatná a döntést a meccs folytatásáról. Mikor már jobb hírek érkeztek a labdarúgó állapotáról, úgy reagált, hogy
Megnyugodhatunk, menjen az élet tovább. Ezek a játékosok profik, ezen túl kell lépni.
A stúdióban nem szóltak rá ezért, és nem is határolódtak el a nagy felháborodást kiváltott kijelentéseitől.
Bognár később elnézést kért, az M4-ről azonban az eset után eltűnt, állítása szerint maga kérte, hogy ne hívják meg újra.
Bő egy év kihagyás után lesz újra látható ma este az állami sportcsatorna képernyőjén.
Fotó: M4 Sport