Hollik István: ha megvalósulna az EP terve, Magyarország gazdasága azonnal leállna

Hollik István ebben arról beszélt, az Európai Parlament "szélsőségesen baloldali és szankciópárti többsége" elfogadott egy határozatot, amelyben azt követelik, hogy az EU minden Oroszországból származó fosszilis energiára, tehát kőolajra és földgázra, valamint az atomenergiára "vessen ki azonnali és teljes szankciót". Ez Magyarország számára teljességgel elfogadhatatlan - szögezte le, majd hozzátette, hogy ebből az EP-határozatból is "egyértelműen látszik, mi Brüsszel célja".
Nem hajlandók figyelembe venni a szankciók káros gazdasági hatásait, és eszük ágában sincs változtatni az Európa gazdaságát romba döntő szankciós politikán, sőt gőzerővel dolgoznak a kilencedik szankciós csomagon
- jegyezte meg, majd hozzátette: ha megvalósulna az EP terve, "akkor Magyarország gazdasága azonnal leállna".
Ezért erre a szankciópárti határozatra nemet kell mondanunk. Ez is azt mutatja, hogy nehéz csaták állnak még előttünk, annak érdekében, hogy meg tudjuk védeni Magyarország érdekeit az elhibázott szankciókkal szemben
- fogalmazott.
Hollik azt állította, ezért is fontos, hogy minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációt.
Ha több millió magyar ember kifejti véleményét a szankciókkal kapcsolatban, azt nem tudja Brüsszel figyelmen kívül hagyni
- szögezte le.
Az Oroszországgal szembeni szankciókat az Európai Tanács keretében egyhangúlag fogadta el az Európai Unió 27 tagállama. Így mind a 27 kormány – köztük Magyarország Kormánya is – rész vett a szankciók elfogadásában, és kifejezett jóváhagyását adta azokhoz. Jelenleg mind a 27 tagállam – köztük Magyarország is – részese ezeknek a szankcióknak.
A szankciók elfogadását a tagállamokkal hosszú heteken át folytatott előzetes egyeztetések és előkészületek előzték meg, így azok nem jelenthetnek meglepetést - írja közösségi oldalán az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
fotó: Hollik István Facebook-oldala