Kövér László kiakadt: Ez a parlament, nem egy kocsma!

„Legyen szíves végighallgatni azt, amit az államtitkár úr mond. Világos?”
– szólalt meg Kövér László.
„Világos”
– válaszolta a közvetítésben is jól hallhatóan Szabó Tímea, de ez csak olaj volt a tűzre, a házelnök még jobban megsértődött.
„Igen? Világosan beszéltem? Mert úgy látom, nem érti meg. Pedig kétszer kettő, négy, ilyen egyszerű”
– lovalta bele magát Kövér.
„Önnek nincsen joga bekiabálni mások mondandójába. Legyen szíves végighallgatni azt, amit az államtitkár úr mond. Legyen szíves végighallgatni, mert konzekvenciái lesznek, jelzem.”
Kövér szerint a Párbeszéd képviselője közbekiabálásaival „folyamatosan provokatív módon” zavarja a kormány felszólalóit.
„Ez a parlament, nem egy kocsma. Nem egy romkocsma a hetedik kerületben”
– szögezte le a házelnök.
Szabó Tímea előtte az oktatásról, a nem kapható benzinről, az elérhetetlen hatósági áras termékekről, és az alig fellelhető hatósági áras tüzifáról beszélt. De azt is elmondta, hogy a „lex Megdöglesz törvénnyel idős betegeket, emberek ezreit ítélik halálra”.
„Önök gyakorlatilag Magyarországból egy nyolcvanas évek Ceaușescu Romániáját kezdték el kialakítani”
– fogalmazott Szabó Tímea, majd hozzátette:
„önök egy hazug, becstelen, tolvaj, propagandakormány”.
Ahogya Frisshirek.hu is beszámolt róla, a Párbeszéd négynapos munkahetet vezetne be a gazdasági válságból való kilábalást segítve. A négynapos munkahéttel Szabó szerint
nőne a termelékenység, a teljesítmény, a foglalkoztatottság, és fenntarthatóság szempontjából is jobban járna az ország.
A Telekomot példáját említette, ahol július és október között 152 munkavállaló próbálta ki a négynapos munkahetet. A vezetők szerint sikerült ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint korábban, a projektben résztvevők 90 százaléka pedig megtartaná a négynapos munkahetet - szemlézte a parlamenti közvetítést a telex.hu.
Dömötör Csaba: A tengerentúl dolláros szaloncukrot, itthon virgácsot kapott az ellenzék
A kormány nevében válaszoló Dömötör Csaba megismételte a már megszokott kormányzati paneleket, hogy kihívásokkal küzd hazánk, sőt, Európa több városában is tüntetést szerveztek, mondta. Épp emiatt a kormány nem szorul rá a Párbeszéd szakértelmére, mert Karácsony Gergely a budapesti városvezetést sem tudja megoldani.
Beszédében visszatért a 2010-es időkre, hogy azóta a kormány a munkavállalást támogatja, hogy „mindenkinek legyen munkája, aki szeretne dolgozni”. A baloldal korábban másféle politikát folytatott Dömötör szerint. „Agyonadóztatták a munkavállalást, és a segélyezést helyezték előtérbe a munkahelyteremtés helyett”.
Fotó: MTI/Kovács Attila