Brazíliát is hazaküldték a párbajhős horvátok

A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAmint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, Brazília valóságos gálát rendezett a legjobb tizenhat között, amikor szemet gyönyörködtető játékkal 4-1-re verte Dél-Koreát – méghozzá úgy, hogy már a 36. percben négy gólos volt a különbség.
A statisztikákkal foglalkozó Gracenote – MTI által ismertetett – elemzése szerint
Brazília sorozatban a nyolcadik tornáján jutott a nyolc közé, ez korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült.
Aktuális világranglista-vezetőként legutóbb éppen a Selecao játszhatott negyeddöntőt, még 2010-ben.
Emellett a számok szerint a rajt előtt is favoritnak tartott braziloknak volt továbbra is a legnagyobb esélyük a végső sikerre: 25 százalék.
Az előző kiírás ezüstérmese, Horvátország 1-1-es döntetlenre végzett Japánnal a nyolcaddöntő rendes játékidejében. Gól nélkül ért véget a kétszer tizenöt perces hosszabbítás, így következhetett a tizenegyespárbaj és az ellenfél három próbálkozását is hárító horvát kapus, Livakovic megdicsőülése.
Horvátország válogatottja a japánok ellen sorozatban harmadszor bizonyult jobbnak hosszabbítást követő büntetőrúgásokban világbajnokságon
– a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) adatai szerint.
A várakozásoknak megfelelően a brazilok léptek fel kezdeményzőbben, de nyoma sem volt az előző mérkőzésen látott virtuozitásnak, a szervezett horvát védelmen rendre elakadtak a dél-amerikai támadások. Az első félidő legnagyobb lehetőségét a 42. percben jegyezhettük fel: Neymar tizenhatos sarkáról elvégzett szabadrúgása megpattant a sorfalon, és Livakovic kezében landolt a labda.
A második játékrész elején aztán erősen bekezdett Brazília, a 48. percben kétszer is nagyot kellett védeni a horvát kapusnak. A második lehetőség után egy lehetséges kezezés a videóbíró-rendszert is munkára bírta, de végül les miatt kifelé járt a szabadrúgás. A folytatásban nem változott a játék képe, a brazilok nyomtak, a horvátok stabilan tartották magukat – kapusuk, Livakovic kilenc védést is beutatott –, de gól nem született a negyeddöntő rendes játékidejében.
Következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.
A ráadás első perceiben a már ismerős koreográfia zajlott a pályán: a dél-amerikaiak keresték a rést a pajzson, míg ellenfelük fegyelmezetten tette a dolgát. Sőt, Horvátország akár a vezetést is megszerezhette volna: a csereként beállt Petkovic parádésan cselezte be magát a brazil tizenhatoson belülre, azonban rossz volt a lekészített labdája, amit Brozovic az égbe lőtt. A hosszabbítás első félidejének végén,
a 106. percben aztán Rodrygóval és Paquetával kényszerítőzött Neymar, majd eltolta a labdát Livakovic mellett és négy méterről, éles szögből belőtte a léc alá (0-1).
A brazilok csillaga
Livakovic rögtön az első brazil próbálkozást hárította – ezzel zsinórban négy tizenegyest fogott meg ezen a vébén –, a többi játékos ezt a kapuba juttatta a labdát, mígnem következett Marquinhos, aki a kapufát találta el így
Horvátország tizenegyesekkel 4-2-re legyőzte Brazíliát.
Az ötszörös világbajnok utazhat haza, az előző vébé ezüstérmese pedig ellenfélre vár. A horvátok a ma esti Argentína-Hollandia mérkőzés győztesével találkoznak az elődöntőben.
NEGYEDDÖNTŐ
Horvátország–Brazília hosszabbítás után 1–1, tizenegyesekkel 4–2
al-Rajján, Education City Stadium. Vezette: Oliver (angol)
Horvátország: Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Sosa – Brozovic, Kovacic, Modric – Perisic, Pasalic, Kramaric. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic.
Brazília: Alisson – Danilo, Silva, Marquinhos, Militao – Casemiro, Paqueta, Neymar – Raphinha, Vinicius Junior, Richarlison. Szövetségi kapitány: Tite.
Gólszerző: Neymar (105.), illetve Petkovic (117.)
Fotó: Dominik Livakovic horvát kapus és csapattársai, miután 4-2-re győztek a katari labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében játszott Horvátország-Brazília mérkőzés 1-1-re végződött hosszabbítása utáni büntetőpárbajban az ar-rajjáni Egyetemvárosi Stadionban 2022. december 9-én. MTI/EPA/Georgi Licovszki