Közel ezer embert tett utcára karácsony előtt a Tungsram

A felszámolás alatt álló Tungsram kálváriája idén áprilisban bukott ki a médiában. Már akkor sejteni lehetett, hogy óriási a baj, mára azonban ez beigazolódott. Az áprilisi választásokat azért még megvárta a vezetés, ugyanis a kormány stratégiai partnereként nem akart bombát robbantani. Mostanra maradt a keserű szájíz, a kézbe kapott felmondás, és az elmúlt időszak hitegetése, amit eddig hallgattak az évekig, évtizedekig ott dolgozók. A szomorú üzleti és politikai játszma lassan lezárul, újabb nagy múltú hazai gyárat temetve maga alá, szétcincálva apró, „leányvállalatoknak” nevezett „falatokra”. Ez utóbbiak a remények szerint kapósak lesznek a befektetők számára.
Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, Újpestről, Zalaegerszegről, Nagykanizsáról és Hajdúböszörményből már 1600 dolgozót elbocsátott a cég, a kisvárdai gyárat pedig be is zárta. A folyamatos egyeztetések nem vezettek eredményre, a tartozások miatti eximbankos inkasszóból csak egy kiút maradt a cég számára: a csődeljárásba való menekülés, majd a felszámolás, amelyből megpróbálnak valahogy kilábalni, egyezkedni a hitelezőkkel.
Ám immár bátran kimondhatjuk:
a Tungsram elvérzett.
A cég vezetésében maradt még egy hajszálnyi optimizmus, mivel a befektetőknek leányvállalatok formájában darabolná fel és kínálná tálcán a még eladható üzletágakat.
Aki tudott, az még időben elmenekült a süllyedő hajóról, aki maradt, azok pályafutása most ért véget a fényforrásgyárban.
Négy gyáregységében 30-40 dolgozója kivételével az összes alkalmazottjának felmondott a Tungsram Operations Kft. A felszámolás alatt álló cégnél januárban még nagyjából háromezren dolgoztak, a nyári felmondásokkal 1600-an kerültek utcára, félezren pedig maguk kerestek új munkahelyet, az elmúlt hetekben viszont a még megmaradt, valamivel kevesebb mint ezer munkavállalót is elküldte a fényforrásgyár. Január közepéig tart a felmondási idő. A nagy többség közös megegyezéssel tudott távozni, így még karácsony előtt hozzájutottak-hozzájutnak végkielégítésükhöz
– mondta a Népszavának Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
A közös megegyezésnek köszönhetőn nem kell megvárni a dolgozóknak a teljes felszámolás végét, így a Munka Törvénykönyve szerint részükre is jár a hat havi végkielégítés.
A Népszava írt arról is, hogy a nyugdíj előtt állóknak, vagy azoknak akik „csak” tíz évet dolgoztak a gyárban, rosszabb konstrukció lett volna az, ha nem mennek bele a közös megegyezéssel történő szerződésbontásba.
Fotó: Frisshirek.hu