Felfedte a Momentum, kit takart a sziluett a plakátjaikon

A Momentum elindította országos plakátkampányának második fejezetét. Az új plakátokkal lehullt a lepel arról, hogy kit rejt a sziluett: Donáth Annát, a Momentum EP-képviselőjét – számolt be róla a párt közleményében pénteken. Donáth Anna tavaly októberben szülte meg gyermekét, azóta van otthon a babával. Az EP-képviselő február negyedikén, szombaton délután a párt nyilvános eseményén tér vissza a politikai életbe. A Momentum tervei szerint ő lesz a párt arca.
A Momentum pár hete több plakátot is elhelyezett, amelyen mindössze ez a felirat volt olvasható:
„Drágulás. Gázáremelés. Tanárhiány. Ki vezethet új útra minket?”.
Válaszként pedig egy sziluett látszódott, ami ahogy kikerült, igazán máris lelepleződött, hogy csakis Donáthé lehet. Most lehullt a lepel, a hirdetőtáblákon már Donáth Anna biztatja szavazóit.
Donáth szombaton délután három órától tartja évértékelő helyett „jövőértékelő” rendezvényét, ahol a Magyar Hanghoz is eljuttatott közlemény szerint az ország előtt álló legfontosabb kihívásokról beszél majd. Természetesen a Frisshirek oldala is beszámol róla.
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint Donáth Annát, a Momentum EP-képviselőjét látnák legszívesebben vezetői pozícióban az ellenzéki politikusok közül - írja a Momentum Facebook-oldalán a mai közzétett kutatásra hivatkozva, amiről lapunk, a Frisshirek.hu is beszámolt.