Visszatérés a halálból - Mit tapasztaltak, akik már visszatértek?
Az emberiséget mindig is foglalkoztatta a halál gondolata, és vajon milyen lehet utána, hiszen már évszázadokkal ezelőtt is számos vallási felekezet és művészeti ág feldolgozta ezt a kérdést. Hivatalos magyarázat viszont továbbra sincs, hiszen csak az olyan emberek beszámolóira lehet hagyatkozni, akik valamilyen módon visszatértek az életbe, tehát nem haltak meg véglegesen.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAz orvostudomány három különböző csoportra osztja az élet végét: a klinikai halál állapotában az életjelek, mint keringés, agyműködés vagy légzés szünetelnek, de nem szűntek meg, innen tér vissza a legtöbb beteg. Az agyhalál esetében az agy már nem képes a szervezet további irányítására, a beteg vegetál, de orvosi úton még életben tartható. A biológiai halál esetében lehet végleges, visszafordíthatatlan folyamatról beszélni.
Eddig az orvostudomány magyarázata. De lássuk, azok, akik visszatértek, hogy írják le élményüket, az útajövőbe.eu szemléje alapján.
Az NDERF weboldalon számolt be élményeiről a halálból visszatért amerikai Harry T., aki otthonában kapott tüdőembóliát és perceken keresztül eszméletlenül feküdt a nappalijában.
Elmondása szerint
“Egy olyan helyre kerültem, ahol fény vett körül. A hozzám legközelebb álló fényfoltok a szüleim, a nagyszüleim, a családom voltak, akik már mind elmentek. Távolabbról közeli barátok kapcsolódtak hozzájuk, és voltak ott mások is, akik hatással voltak rám, és akikre én is hatással voltam egykor, de már nem élnek. Nem éreztem sem félelmet, sem szorongást és fogalmam sincs, meddig tartott mindez. Egy ponton azonban egy ragyogó fényvillanást láttam és valaki felkiáltott: Még nem. Menjen vissza!”
Ezután hirtelen magához tért, annyira, hogy segítséget is önmagára hívott. A washingtoni kórház intenzív osztályára került, ahol súlyos tüdőembóliát diagnosztizáltak, ezt élte túl, sikerrel.
Egy másik eset a 16 éves Estelleté, akit egy autó gázolt el. Így emlékszik vissza: “Az utolsó kép, amit láttam, a sofőr rémült arca volt és fékcsikorgást hallottam. Azt mondtam magamnak: Meg fogok halni!"
A balesetet követően emlékeiben az sejlik fel, mintha már felülről látta volna a köré összegyűlt tömeget, a kiáltásokat. Ezután hamarosan fényt látott maga körül. “A fény felé indultam, intenzív boldogságot, teljességet és békét éreztem, amit soha nem ismertem. Sokan voltak ott, de egyetlen arcot sem láttam, de éreztem őket. A nagymamám is volt, akit nem sokkal korábban temettünk el. Oda akartam menni hozzá, de ő intett, hogy ne tegyem. Azt mondta: Még van dolgod a Földön, vissza kell menned. A következő pillanatban a hordágyon ébredtem”.
Harmadik történetünk szereplője emlékei szerint: “az öcsém 45 másodpercig klinikailag halott volt, túladagolta a Xanaxot. Azt mondta, látta magát a kórházi ágy fölött és közben olyan nyugalmat érzett, mint soha azelőtt. Állítólag fehér fényt is látott és néhány családtagot, akik azt mondták, hogy ez nem az ő ideje. Ekkor visszatért a testébe és felébredt."
Hogy kinek melyik lesz az utolsó perce, ezt nem tudhatjuk. Egy orvosi szaklap, a Molecular Ecologyban megjelent tanulmány szerint ez akár megfejthető, mert a kromoszómáink végén található kis DNS-sapkák jelezhetik, mikor érünk életünk végéhez. Ha erről bővebben olvasna, itt megteheti.
Fotó: pixabay.com
