2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Salgótarján: 7o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Szex-DVD, Louis Vuitton, sokmilliós óra – így fogták el Schadl Györgyöt

frisshirek.hu | 2023. március 29. - 18:00
Szex-DVD, Louis Vuitton, sokmilliós óra – így fogták el Schadl Györgyöt

A kocsit M. Viktor vezette, az anyósülésen Schadl György ült, hátul pedig felesége, Baranyai Helga. Schadl háromnegyed egyre rendelte újbudai házukhoz sofőrjét, M. Viktort, nem sokkal később elindultak a ferihegyi repülőtér felé. 2021. november 5-e, péntek volt, Schadl György nevét az országban szinte senki nem ismerte. A feleségével Dubajba utaztak volna.

Schadl György még 2021. november 5-én délután háromnegyed egyre rendelte sofőrjét, M. Viktort újbudai házához. Azóta a nyomozati anyagokból kiderült, hogy fülest kaptak arról, hogy közel a lebukás, jó lesz menekülniük. Az autóba ő ült be és felesége, M. Viktor pedig a ferihegyi reptérre vitte őket. A Schadl letartóztatásának részleteiről beszámoló Telex szerint viszont a végrehajtópáros autóját 13:38-kor félreállították a készenléti rendőrök, akik szinte az utolsó pillanatig vártak, hiszen csak a repülőtér prémium parkolójához vezető úton kapcsolták le őket. Az autó utasait kiszállították, Schadlt és M. Viktort meg is bilincselték. Előállításukat perceken belül megtették, így Schadl és felesége búcsút inthetett annak az álomnak, hogy ezt megússzák.

Az elfogáskor a rendőrök azonnal elválasztották őket, átvizsgálták ruháikat. Ekkkor a sofőr zsebében egy tömött borítékban 33 darab 200 eurós, 100 darab 100 eurós és egy húszezrest találtak, amiről persze nem árulta el, hogy honnan került hozzá a pénz, és kié, még azt sem. Ekkor beszállították a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol közölték vele, hogy az érdi ingatlanában házkutatást rendeltek el. A sofőr így, érezve bukását, beismerte, hogy Schadl pénzét őrizte. 

Schadnél egy Audi kulcsát, karján egy 18 karátos aranyból készült Breguet órát találtak, aminek becsült értéke hétmillió forint. 

Feleségénél egy BMW kulcsa és 368 darab 50 eurós került elő 100 darab 10 eurós társaságában. De mellette ő őrizte a több száz dirhamot, több száz dollárt és eurót is.  

Az elfogás után a nyomozók a Schadl házaspár újbudai házához mentek, ahol az ügyvéd a házkutatást nem tudta már megakadályozni.

A házban található széfben és páncélszekrényben találtak több pénzköteget és még egy rakás húszezrest, ezenkívül papírokat dátumokkal, pénzösszegekkel és nevekkel. Ezenkívül előkerült egy sor ingatlan-adásvételi szerződés, még több pénz, valamint egy felirat nélküli A4-es borítékban „2 darab A4-es fehér kartonlapra kinyomtatott fénykép, amely egy hálószobát és két ruhátlan személyt intim helyzetben és további egy ruházat nélküli személyt, aki fényképez, ábrázol, mellette egy darab A4-es lap, melynek egyik oldalán Nokia Communication Centre szövegű számítógépről kinyomtatott ablakok, üzenetváltásokkal, valamint további kettő darab TDK DVD – R lemez […]”,amelyekre egy híres közszereplő neve volt írva. Ezt a felvételt az ügyészség még januárban megsemmisítette, mert nem találta a vizsgálathoz kapcsolhatónak, pedig ők írták róla később, „Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek.” 

Fotó: Miskolci Egyetem