Nem tarthatja meg előadását Pottyondy Edina a gyulai művelődési házban
frisshirek.hu | 2023. április 14. - 20:00

Lemondták Pottyondy Edina május 3-ára meghirdetett előadását a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban, pedig már több mint 60 jegyet eladtak rá – értesült a Telex.
Pottyondy Edina szerint a művelődési ház technikai okokra hivatkozva mondta le a programot, és a szervező Dumaszínház kérésére se májusra, se júniusra nem tudtak (nem akartak) másik időpontot. Ezután a Dumaszínház telefonon is beszélt velük, ahol elmondták, hogy
az előadásnak soha nem szeretnének helyet adni. Pottyondy úgy véli, ezzel tulajdonképpen kitiltották az előadását a helyszínről.
A Telex megkereste az érintett rendezvényszervezőt, aki csak annyit erősített meg, hogy a program elmarad, de az okokról nem volt hajlandó beszélni. A politikai nyomásgyakorlásra vonatkozó kérdéseket sem kommentálta.