2023.10.03., kedd - Helga
Salgótarján: 16o - 16o
Az ország 19 megyéjében

Elhunyt a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója

Bottyán Róbert | 2023. április 25. - 18:41
Elhunyt a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója

Elhunyt Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, társulatunk Örökös Tagja - adta hírül a szomorú hírt a szegedi intézmény.

Nagy László a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett tanulmányait követően egész pályafutását a magyar kultúrának szentelte.

1982 és 1992 között tíz éven át igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat. Irányítása alatt 1986-ban készült el az akkor százesztendős teátrum eddigi utolsó, teljes felújítása.

Mind az opera műfajában, mind pedig a próza terén jelentős sikereket ért el Pál Tamással, Oberfrank Gézával, később Gregor Józseffel, illetve Sándor Jánossal és Ruszt Józseffel együttműködve. Ő invitálta a társulathoz Imre Zoltánt, aki önálló tagozataként létrehozta a Szegedi Balettet, a ma önálló társulatként működő Szegedi Kortárs Balett elődjét.

Rövid újságírói kitérőt követően 1995 és 2007 között az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot vezette. 2007-ben útja ismét a Szegedi Nemzeti Színházba vezetett, ahonnan 2012-ben ügyvezető igazgatóként vonult nyugdíjba.

Munkája elismeréseként – egyebek mellett – kiérdemelte

  • a Pro Theatro Díjat,
  • az Alföld Turizmusáért Díjat,
  • Csongrád Megye Alkotói Díját,
  • a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet,
  • valamint a Dömötör-életműdíjat.

A Szegedi Nemzeti Színház társulata szerettei gyászában osztozva megrendülten búcsúzik Tőle!

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház