Dobrev bejelentette, hogyan emelné a béreket az Árnyékkormány

Dobrev Klára kiemelte, árakban az elsők, bérekben pedig az utolsók lettünk Európában. Mint az árnyékminiszterelnök elmondta, "az árak elszálltak, a bérek és a nyugdíjak pedig nem tudják követni az áremeléseket". Az árnyékminiszterelnök öt pontban szedte össze, hogy miképpen emelnék meg a béreket Magyarországon.
1. Be kell vezetni az európai minimálbér-szabályozást. Ezzel a lépéssel legalább 50 ezer forinttal emelkedne a magyar minimálbér és ennyivel tolná feljebb a többi fizetést is.
2. Az államnak példát kell mutatnia: béremelést kell végrehajtani az állami alkalmazottak esetében; a pedagógusok, ápolók, szociális munkások, rendőrök, tűzoltók, mentősök, óvodai és bölcsődei dolgozók, közigazgatásban dolgozók béremelése azért is fontos, mert az állam így közvetlenül tudja emelni a bérszínvonalat.
3. A kormánynak segítenie kell a kis- és középvállalkozásokat a béremelésben, de ehhez a jelenlegi multibarát adórendszert igazságosabbá kell tenni.
4. Csak olyan beruházásnak szabad uniós vagy magyar állami támogatást adni, amely vállalja, hogy az adott területen eddig megszokottnál magasabb, versenyképes bért fog fizetni az alkalmazottainak. Ma ez nem szempont a stratégiai partnerségek kialakításakor, ezért van tele az ország nyomott áron dolgoztató multikkal, akkugyárakkal és összeszerelő üzemekkel.
5. Meg kell erősíteni mind az oktatást és a szakképzést, mind a magyar szakszervezetiséget. Ahhoz, hogy meredeken növekvő pályára állítsuk a magyar béreket, versenyképes tudásra és erős érdekképviseletre van szükség, csak így tudjuk hosszú távon is visszaadni a munka becsületét.
Felkészültünk rá, hogy letörjük az orbáni inflációt és gondoskodjunk arról, hogy végre ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek Magyarországon!
- írja a DK közleményében.
Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala