2023.12.11., hétfő - Árpád
Salgótarján: 0o - 0o
Az ország 19 megyéjében

Lavrov: a Nyugat a tűzzel játszik

frisshirek.hu | 2023. május 29. - 08:00
Lavrov: a Nyugat a tűzzel játszik

Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a tervét, hogy F-16-os vadászgépeket szállítanak Ukrajnának.

"Természetesen ez elfogadhatatlan eszkaláció. Úgy gondolom ennek ellenére, hogy vannak még értelmes emberek Nyugaton, akik ezt megértik, ám mindent Washington, London és az ő Európai Unión belüli szatellitjeik, elsősorban a balti államok, Lengyelország diktálnak, akik közvetlenül a terepen hajtják végre az Egyesült Államok által kitűzött feladatot: Oroszország meggyengítését, azt, hogy stratégiai vereséget okozzanak neki"

- mondta az orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.

Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy

nyugati politológuskörökben már Oroszország "dekolonizációjáról" beszélnek. "Országunk feldarabolását értik ez alatt. A tűzzel játszanak. Efelől nem lehet kétség"

- tette hozzá.

A tárcavezető kifejezte reményét, hogy a józan emberek kezdenek majd eltávolodni a Nyugat által létrehozott "neonáci rezsim" támogatásától. "A terepen kialakult valóság megértéséhez az első lépésnek" nevezte, hogy Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - első hivatalos személyként - kijelentette: Ukrajna nem számíthat arra, hogy belátható időn belül visszakapja az 1991-es határokon belüli összes területét.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azt hangoztatta, hogy a nyugati országok "tágabb értelemben" háborút folytatnak Oroszország ellen.

"Minden fronton háború folyik ellenünk: legyen szó a gazdaságról, az államközi kapcsolatokról, a tulajdonviszonyokról" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyugati államok szerinte "semmitől sem riadnak vissza".

Úgy vélekedett, hogy Oroszország ennek ellenére nem engedhet az indulatainak, összeszedettnek és erősnek kell maradnia, a saját érdekei szerint kell cselekednie és álláspontját világossá kell tennie a Nyugat számára. Leszögezte, hogy az ukrajnai "különleges hadművelet" céljai továbbra sem változtak.

Fotó: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata