Óriási székelykaput avattak Sokorópátkán

Fél évvel ezelőtt, 2022 decemberében mutatták be a Sokorópátkára tervezett Sokoró Kapuja terveit, amit az akkori hírek szerint teljes egészében civil összefogásból akartak felépíteni. Az elmúlt hetekben nyilatkozatai miatt a figyelem középpontjába került Böjte Csaba fővédnökségével elindult, harmincmilliósra tervezett projekt mostanra révbe ért, köszönhetően a környéken élő vállalkozók segítségének, írja a 24.hu.
Az ötlet Vajda Pétertől származik, aki helyi vállalkozó, és több környékbeli vállalkozóval összefogva indította el az építkezés folyamatát. Több mint hatszáz civil adakozó és kétszáznál is több kétkezi munkás, valamint fafaragó mester vett részt a projektben, melynek csúcspontja a szombat délutáni avatóünnepség volt.
A szombati ünnepségen több százan vettek részt Sokorópátka határában, ahol a világ legnagyobb székelykapuja áll mostantól.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba