Ismét gond van az egyik akkumulátorgyárral

Munkavédelmi és kémiai biztonsági jogsértések miatt összesen közel 14 millió forint bírságot szabott ki a Fejér Vármegyei Kormányhivatal egy iváncsai üzemre. A kormányhivatal az ott dolgozók és a környéken élők védelme érdekében a jövőben is rendszeres ellenőrzéseket tart a telephelyen.
A közlemény szerint több hatóság összehangolt ellenőrzést tartott egy iváncsai vállalat telephelyén az ott tárolt toxikus és rákkeltő tulajdonságú veszélyes vegyi anyag által okozott, 14 főt érintő rosszullétek kivizsgálása ügyében június elején. Az ellenőrzés nyomán Fejér Vármegyei Kormányhivatal munkavédelmi és kémiai biztonsági eljárást is indított vállalkozással szemben.
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal az ellenőrzés során megállapította, hogy a helyszínen veszélyes anyagokat, illetve keverékeket tároltak, de ezek előzetes bejelentését a vállalat elmulasztotta, sőt a hatóság a dokumentációban is hiányosságokat tapasztalt.
Május végén tíz-tizenkét munkavállaló lett rosszul az SK On Hungary akkumulátorgyár iváncsai telepén. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indítottak nyomozást. Többen azt állították, hogy védőruha nélkül kellett nehézfémekkel dolgozniuk, ezt követően jelentkeztek náluk a tünetek.
A megyei kormányhivatal péntekiközleménye szerint több hatóság összehangolt ellenőrzést tartott egy iváncsai vállalat telephelyén az ott tárolt toxikus és rákkeltő tulajdonságú veszélyes vegyi anyag által okozott, 14 főt érintő rosszullétek kivizsgálása ügyében június elején.
A munkavédelmi eljárás során a kormányhivatal megállapította, hogy a vállalat ugyancsak elmulasztotta a rákkeltő anyaggal történő munkavégzés előzetes bejelentését a munkavédelmi hatóságnak, továbbá az érintett munkaterület bejáratánál nem helyezték ki a veszélyre utaló biztonsági jelzéseket, és a belépést nem korlátozták.
Mindezen túl az a rákkeltő anyaggal érintkező személyek részére az előírás szerinti öltöző-, mosdó- és zuhanyzóhelyiség sem volt biztosítva, és dokumentációs hiányosságokat is megállapított a hatóság. A munkavédelmi jogszabályok megsértése miatt további, 3,78 millió forint munkavédelmi bírság kiszabása mellett ugyancsak a hiányosságok megszüntetésére kötelezte a kormányhivatal a vállalatot.
Nem ez az első eset, hogy az akkugyárak a kormány támogatása ellenére komoly bírságokat kapnak.
Ahogyan azt a frisshirek.hu már megírta, két év alatt százmillió, most pedig további ötvenmillió forintos büntetést szabtak ki a bátonyterenyei üzemre, amely a gödi és komáromi akkumulátorgyárak selejtes akkumulátorainak feldolgozásával foglalkozik.
A történtek ellenére úgy tűnik, Magyarország az akkugyárak országává válik, hiszen még egy hete sincs annak, hogy megírtuk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette; 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre.
Fotó: Facebook