2024.02.25., vasárnap - Géza
Salgótarján: 6o - 6o
Az ország 19 megyéjében

82 éves korában elhunyt a Love Story sztárja, Ryan O'Neal

Tirex | 2023. december 09. - 07:30
82 éves korában elhunyt a Love Story sztárja, Ryan O'Neal

Szerető családja körében hunyt el a színész.

Ryan O'Neal 1941 április 20-án született Los Angelesben és fiatalkori pályafutását bokszolóként kezdte. A színészettel csak később ismerkedett meg, de egy csapásra a szenvedélyévé vált. 

Fia, Patrick így nyilatkozott:

Ez a legkeményebb dolog, amit valaha is mondanom kellett. Apám békében ma meghalt szerető családja körében, akik úgy szerették őt, ahogyan ő minket.

O'Neal számos egészségügyi problémával küzdött, 2001-ben krónikus leukémiát diagnosztizáltak nála, 2012-ben pedig a prosztatarákkal szemben vette fel a harcot.

Betegségéről korábban ezt mondta: 

Ez is egy szerelmi történet (Love Story). Csak azt nem tudom, hogyan kell játszani. A rák alattomos ellenség.

Leghíresebb szerepe az 1970-es Love Storyban volt, amelyért Oscar-díjra és Golden Globe-díjra is jelölték, ám egyiket sem kapta meg.

Annak idején elmesélte, hogy ezer jelentkezőt kellett maga mögé utasítania, hogy eljátszhassa Olivert, és a castingot követően azzal a tudattal ment haza, hogy megkapta a szerepet.

Egy csókjelenetet kellett előadnom Ali MacGraw-val, a jelenet pedig olyan szenvedélyesre sikerült, hogy szinte biztos voltam a sikeremben. Egy ismerősöm – aki szintén jelen volt a válogatáson – csak jóval később merte elmondani, hogy Ali minden jelentkezővel pont ugyanennyire szenvedélyes volt, mint velem.

Évtizedeken át együtt élt Farrah Fawcettel, de randevúzott Ursula Andressszel, Barbra Streisanddal, Bianca Jaggerrel, Jacqueline Bisset-vel, Joan Collins-szal vagy épp Diana Ross-szal.

Búcsújában a fia most ezt írta:

Apám sohasem dicsekedett, de most a Mennyországban van mire büszkének lennie.

Kiemelt fotó: Facebook